Levente története 2007-ben kezdődött, amikor tőkére lett szüksége a vállalkozásához, ezért az OTP-hez fordult hitelért. Kereken 100.000 svájci frankra kötött céges szerződést, az akkori 168 forintos árfolyamon ez 16,8 millió forintot jelentett. A hitel fedezetét édesanyjának háza adta.
Így emlékezik vissza a történtekre:
“Öt éven át folyamatosan törlesztettem, de sajnos a válság az én cégemet is utolérte, nem jövedelmezett úgy mint előtte, ráadásul a hitelgarancia-biztosítás díja is egyre emelkedett. Ez a biztosítás jelentette volna a mentőövet a család számára arra az esetre, ha már nem tudnánk fizetni a törlesztőrészleteket. Eredetileg a hitel felének kifizetésére vállalta a biztosítótársaság a garanciát. Sajnos a megemelkedett törlesztőrészletek miatt a hozzá igazodó biztosítási díj is arányosan növekedett, plusz a sok bedőlt hitel miatt a biztosító a kockázati tényezők végett – élve a szerződésmódosítás jogával- extra díjjal fejelte meg biztosítási részleteket. Ennek a szemét húzásnak lett az eredménye, hogy az amúgy is megemelkedett törlesztő részlet ezzel együtt számomra már fizethetetlenné vált, és ezzel végérvényesen bedőlt a hitelem.”
A bankból többször elhajtották…
Levente hiába próbálkozott, mivel céges szerződést kötött a hitel felvételekor, nem kapott semmilyen könnyítést. A szerződést végül 2012-ben felmondták, a tartozás fél éven belül az OTP Faktoringhoz került. Hiába fizette előtte rendesen évekig a hitelét, a bank ekkor már 23 millió forintot követelt rajta.
– Az eltelt évek alatt egyénileg nem sikerült velük semmit elérnem – mondja Levente – csak annyit, hogy kétszer küldtek értékbecslőt, de ezek után az alkalmak után érdemben semmi sem történt. Én jobban bírtam a nyomást, édesanyám már kevésbé. Ő rettenetesen félt, nem is félt, rettegett, hogy elveszítheti a házat, amihez annyira ragaszkodik. Az ő iránta érzett szeretetem és aggódásom eredményezte, hogy elhatároztam, valamilyen módon véget vetek ennek a kilátástalan helyzetnek.”
Levente végül idén januárban felvette velünk a kapcsolatot és többkörös egyeztetések után, pár hónap alatt sikerült megegyeznünk a Faktoringgal. A 23 milliós követelést sikerült lealkudni 12 millió forint készpénzre + 2 millió forint öt éven át történő kamatmentes részletfizetésére.
A szülői ház így megmenekült és egy életre tanultak a hibából, mert mint Levente mondja:
“Ez nekem egy óriási tanulság és pofon az élettől. Most már a gyermekeimet is arra nevelem, hogy semmilyen esetben ne vegyenek fel hitelt soha többet.”
Hagyj üzenetet