A napokban napfényre került ”eltitkolt kúriai pert” megnyert ügyvéd ismét sikert ért el, most a Ceglédi Járásbíróságon.
Ákosék családja még 2004-ben 5 millió Ft hitelt vett fel az OTP-től, amit meglévő lakóingatlan vásárlási hitelük kiváltásra használtak fel. A történet szokásos, horrorisztikus törlesztők, munkanélküliség, romló életkörülmények. Küzdöttek, amíg tudtak, de egyszer már nem bírták tovább és ez a lépésük a szerződés felmondásához vezetett.
Az igazi döbbenet akkor érte el őket, amikor 2014-ben megindult a végrehajtás ellenük több, mint 10 Millió Ft ügyértékre.
Tudták, hogy most már nincs választásuk vagy cselekednek vagy elveszítik a családi házukat. Ekkor vették fel a kapcsolatott szakértőinkkel, akik átvizsgálták a szerződést és ingyenes tanácsadás keretében felvázolták a megoldási lehetőségeket lépésről-lépésre. Ezek után kiválasztották azt a jogi képviselőt, aki végrehajtás megszüntetési perekre specializálódott így jól tudta, hogy mikor, mit kell tenni a siker érdekében.
Az ügyvéd célja annak bizonyítása volt, hogy a Bíróság mondja ki, hogy a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre. A bank az ilyenkor szokásos módon a kereset elutasítását kérte, arra való hivatkozással, hogy ez a szerződés szerinte nem fogyasztási kölcsön és egyébként sem ütközik sem Hpt.-be, sem más jogszabályba.
A valóság egészen más. Szerencsére a ceglédi bírákat nem sikerült a banki jogászoknak megvezetni. A tisztelt bíróság megállapította, hogy a szerződésben a kölcsön összege nincs megfelelően meghatározva és a törlesztő részletek sem pontosan vannak feltüntetve. A tisztelt bíróság megállapította, hogy a szerződésben a kölcsön összege nincs megfelelően meghatározva és a törlesztő részletek sem pontosan vannak feltüntetve.
Így meghozták az OTP számára gyászos ítéletet és a Bíróság a kölcsönszerződést a Hpt.213. 1. (a) és (e.)pontjára hivatkozással semmisnek találta.
Idézet az ítéletből : “….semmis,ami azt eredményezi, hogy az alapul szolgáló szerződés érvényesen nem jött létre, így végrehajtás alapjául nem szolgálhat.”
Jó lenne személyiségi jogokat tiszteletben tartva, az ítéletet teljes terjedelemben olvashatóvá tenni.