Eddig tizenöt magyar devizahiteles ügyet zárt le az Európai Unió bírósága, amely előtt egy tavaly decemberben indult eljárásban új jogi megoldás jelent meg a devizahitel témakörében
Lehóczki Balázs felelevenítette a 2014-es úgynevezett Kásler-ügyet. A per nyomán alakult ki az a hazai álláspont, hogy az árfolyamrés alkalmazása semmis. Fontos elem volt, hogy a szerződésekből kieső árfolyamok a fogyasztó érdekében pótolhatók. Nem maradhattak a továbbiakban életben azok a szerződéses feltételek, amelyek más árfolyamot határoztak meg a kölcsön folyósításakor az adóst megillető, és mást a törlesztőrészlet címén a banknak járó summa kiszámításához. A magyar parlament 2014-ben törvényt fogadott el a kérdésben, ennek nyomán a jegybank deviza-középárfolyamai kerültek a hazai kölcsönmegállapodásokba.
A mostani ügy ezen a mozzanaton alapul – magyarázta a jogász hozzátéve: a kérdés lényege ezúttal valójában az, érdekében állt-e a magyar fogyasztóknak, hogy új árfolyamok kerüljenek a semmis, régiek helyére. Ha ugyanis a deviza-kölcsönszerződés nem tartalmaz árfolyamot, akkor a megállapodás nem teljesíthető, ez pedig azzal a nyilvánvaló következménnyel járna, hogy nem az adósnak kellene viselnie teljes egészében az árfolyamkockázatot, nevezetesen azt a sok esetben igen jelentős anyagi terhet, ami a válság utáni időkben jelentkező árfolyamváltozás miatt őt terhelte – írta a lap.
Lehóczki Balázs hangsúlyozta, hogy mindez ugyanakkor csupán elvi lehetőség. „Jelenleg az eljárás kezdeti szakaszában járunk, a végeredmény nem jósolható meg, annyi azonban biztos, hogy új jogi megoldás jelent meg a devizahitel témakörében” – mondta a jogász.
FORRÁS: www.origio.hu
Hagyj üzenetet