Évente több tízezer vagy százezer forintot is megtakaríthatnának sokan a váltással, mégsem élnek vele. A kiszámíthatóbb részletek sem vonzzák az egykori devizahiteleseket.

Nem cserélik le az egy éve forintosított devizahiteleket a háztartások, pedig sokan találhatnának jobb feltételű kölcsönt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint csupán 48 milliárd forintnyit váltottak át tavaly a 3300 milliárd forintnyi forintosított devizahitelekből kedvezőbbre, ami jócskán alulmúlta a várakozásokat. A bankok is arról számoltak be lapunknak, hogy minimális volt az érdeklődés a hitelkiváltás iránt, az UniCreditnél nem is számítanak arra, hogy ezen a téren változás lesz majd. A CIB-nél az idei igénylések 44 százaléka hitelkiváltás, de a forintosított hiteleknek csupán a 4 százalékát cserélték eddig kedvezőbbre. A Raiffeisennél sem volt átváltási bumm, 0,5-1 százalékpontos kamatelőnyért ugyanis kevesen hajlandóak átalakítani a meglévő hitelüket.

Pedig a 0,5-1 százalékpontos kamatelőny is sokat számíthat, egy 10 millió forintos hitelnél ez évente 50-100 ezer forintot jelent. A devizahitelesek többsége 2007 után vette fel a hitelét, akkor pedig már a svájcifrank- és euróalapú lakás- és szabad felhasználású hitelek kamata is viszonylag magas volt. A svájcifrank-alapú lakáshitelek THM-je 2007 közepétől 6 százalék fölé emelkedett, 2008 közepén pedig átlépte a 7 százalékot, az euróalapú kölcsönöké pedig a hitelfelvételek legintenzívebb időszakában, vagyis 2009 után 10 százalék körül alakult. Ennek hatására nagyon sok hitelt a maximális kamattal forintosítottak. Ez egy éve lakáshitelnél 6,6, szabad felhasználású hitelnél 8,6 százalékos éves kamatot jelentett, tekintettel viszont arra, hogy a kölcsönöknek a kamatát a három hónapos Buborhoz kötik, mostanra a kamatok 5,7, illetve 7,7 százalékosra mérséklődhettek, vagy mérséklődnek a közeljövőben. Ezeket azonban még növeli a kezelési költség, emiatt a THM-jük 1-2 százalékponttal magasabb lehet.

Egy átlagos forintlakáshitelt viszont most már 5 százalék körüli kamattal és 5,7-5,8 százalék közötti THM-mel lehet felvenni a jegybank adatai szerint. Ráadásul a kiszámíthatóbb, a kamatukat nem háromhavonta, hanem több évre rögzítő konstrukciók sem sokkal drágábbak, 6-6,5 százalékos THM-mel kaphatók. Összességében véve még ezeknek a részlete is lehet alacsonyabb, mint az átváltott forinthiteleké. Addig persze, amíg csökken az alapkamat és a Bubor, a három hónapos kamatperiódusú hitelek törlesztőrészlete is folyamatosan mérséklődik, ezért megfontolandó a hitelkiváltás, egy kamatemelési periódus kezdetét követően viszont a fix törlesztőrészletű konstrukciók kerülhetnek előnybe.

A hitelkiváltást azért is érdemes lehet megfontolni, mert a költségek nemrég több banknál is mérséklődtek. Március 21. óta ugyanis a saját forrásból és más banktól származó hitelek elő- és végtörlesztését egységesen kezeli az erről szóló törvény, ez alapján kamatperiódus fordulóján jelzáloghitelnél legfeljebb 1,5, kamatperiódus közben pedig 2 százalékos kezelési költség számítható fel. Ez a költség pedig 2-3 év alatt megtérülhet azoknál, akik a maximális kamat mellett törlesztik most a forintosított hitelt. Korábban egyébként nem korlátozták, hogy milyen áron válthatják ki a jelzáloghiteleket más banktól származó forrásból. Igaz, a forintosított devizahitelesek tavaly nyáron kaptak két hónapot arra, hogy felmondják a régi banknál a hitelüket, és három másik hónapot arra, hogy egy új banknál díjmentesen kiváltsák a kölcsönt, a lehetőséggel viszont nagyon kevesen éltek.

Szerző: Herman Bernadett

FORRÁS: www.vg.hu
http://www.vg.hu/vallalatok/nem-leptek-avoltdevizahitelesek-468276