Fizetési meghagyásból per lett, de a faktorcég egyezkedni akar

Péter még 2008-ban kötött lízing szerződést a K&H Bankkal. Svájci frank alapon két nagyértékű autót vett, összesen 10 millió Ft értékben a vállalkozásához. 2011-ben a válság miatt tönkrement a cége, és nem tudta tovább fizetni a törlesztőrészleteket. A bank felmondta a szerződést és nehezítette a helyzetet, hogy a vállakozáshoz használt autókat is vissza kellett adniuk, hiszen a lízing szerződésben a bank a tulajdonos. A fennmaradó 12 millió forintos tartozás több volt, mint az annak idején felvett hitel, pedig 3 évig rendesen fizettek és már az autók árát is beszámolták a tartozásba.

Kemény bank, még keményebb a követeléskezelő

Viszontagságos évek következtek és a K&H időközben eladta a követelést az EOS Faktor részére, így onnantól már profi követeléskezelők zaklatták az adóst. Péter feszülten kereste a megoldást, végül egy barátja tanácsára felkereste szakértőinket. Tárgyalásba kezdtünk a faktorcéggel, de az hajthatatlannak bizonyult, és hogy nyomatékot adjon könyörtelenségének fizetési meghagyást (MOKK-os  levelet) bocsátott ki az adós ellen. Az EOS remélte, hogy az adós tudatlanul belesétál a csapdába, ő pedig azonnali végrehajtás keretén belül hamar a pénzéhez juthat.

A felkészültség jutalma

Kulcsfontossságúnak bizonyult az a személyes tanácsadás, ahol Pétert felkészítettük a várható eseményekre, így higgadt tudott maradni, amikor a postás hozta a MOKK-os levelet. Tudta, hogy az abban szereplő 15 napos jogvesztő határidő miatt sürgős tennivalója van. Azonnal hívott minket, mi pedig elmondtuk neki, mi a következő lépés: ellent kell mondani a fizetési meghagyásnak!

A per elkerülhetetlen volt

Az ellentmondás után a jogi folyamat következő lépéseként perre lehet számítani. Ez történt ebben az esetben is, az EOS beadta a keresetlevelet a bíróságra.

Hogyan adta meg végül magát az EOS?

A bírósági tárgyaláson az EOS-nak, mint felperesnek kellett biazonyítania a tartozás jogszerűségét és annak pontos értékét. Ügyvédeink precíz védekezési startégiát dolgoztak ki, így a bíró olyan dokumentumokat kért be a faktorcégtől, amit az egyáltalán nem tudott bemutatni. Az EOS jogi képviselője a tárgyalás alatt hamar felmérte az erőviszonyokat, majd a tárgyalás után odament Péter ügyvédjéhez és odasúgta:

“Ha az ügyfél írásos ajánlatot tenne, akkor azt kedvezően el tudnák bírálni és  jelezte, hogy a pertől is el kívánnak állni.”

Így a megfelelő ajánlat elment a faktorcég felé, a megegyezés pedig folyamatban van. Péter pedig bízik benne, hogy mint a mesében, ennek is jó vége lesz. Amint megérkezik az egyezségi megállapodás, közzétesszük.

A siker érdekében elengedhetetlen, hogy olyan dokumnetáltan sikeres szakembert keressen, aki felelősségteljesen látja el munkáját, nem vállata túl magát, a tárgyalásokra eljár, és elérhető! Álljon ki ös is az igazáért, mert megéri! Kérjen szakértőinktől tanácsot, hogyan tud megszabadulni a jogtalan uzsorától! Tudja meg a lehetőségeit!

Tudni szeretném a lehetőségeimet!