Lassan úgy tűnhet, a forint árfolyama soha többet nem mozdul ki abból a sávból, ahová az MNB beerőszakolta. De ki nyert és ki veszített a jegybankelnökké előlépett nemzetgazdasági miniszter pénzügyi stratégiájával?
Ki(k)nek és miért jó, ha gyenge a forint?
A forint-euró árfolyam elmúlt néhány éve pont annyira izgalmas, mint a Duna Tv éjszakai akváriuma volt. Ahogy a halak nyugodtan úszkáltak, a magyar deviza is egy szélcsendes állóvízben mozog, olyannyira, hogy ezzel az erővel akár be is vezethetnénk az eurót. A forint utolsó nagy erősödését 2015 tavaszán produkálta az euróhoz képest. Ám azt akkor a görög válságnak lehetett betudni, és hogy amiatt hirtelen gyengült a közös európai deviza. Ugyanígy az utolsó bezuhanás is egyszeri sokk volt – a svájci frank euróhoz kötött árfolyamának az elengedése 2015 januárjában. A forint euróhoz viszonyított ára azonban általában olyan szilárdan áll 2014 óta valahol 310 forint környékén, hogy vízmértékkel sem lehetne szebb vonalat rajzolni neki.
A mércét pedig nem annyira a piacok, inkább a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank tartja a kezében: a jegybankelnök 2013. márciusi hivatalba lépése után már látszott, hogy még az akkori (nagyjából) meghatározó, 300 forint körüli szintről is gyengébb szintre lövik be az árfolyamot. A gyengítésről – pontosabban arról, hogy az árfolyam minden pozitív folyamat ellenére azért nem képes erősödni, mert az MNB-nek ez nem áll érdekében – két éve még a Bloomberg is írt egy elemzést. A helyzet pedig azóta sem változott.
A válság éveiben tapasztalt durva kilengések után a stabilitás mindenképpen pozitív, a belőtt árfolyamnak azonban már kevesebben örültek – kezdve mindjárt a devizahitelesekkel, akik még egy jóval erősebb forint idején szálltak be az utólag nem csak kockázatos, de igencsak veszélyes ügyletbe.
De miért jó az MNB-nek, ha gyenge a forint?
A leggyakrabban hallott érv az, hogy ezzel jót tesz a hazai exportőröknek. Az igazi nyerteseknek mégsem a termelő vállalatok, hanem a statisztikai adatokkal kiálló politikusok érezhették magukat az elmúlt időszakban. Az exportot ugyanis főleg olyan nagy külföldi cégek hajtják, amelyek eleve euróban üzletelnek – például a német autógyártók –, vagyis a kivitel növekedése az ő termelésük növekedéséből fakad és nem a forint gyengüléséből. A magyar tulajdonú cégek esetében az a helyzet, hogy a forint gyengesége miatt drágábban szerzik be külföldről az alapanyagokat, ráadásul le is vesz a nagy nyereségből.
Mellesleg amelyik kis- és középvállalat ezen az árfolyamon sem tud helytállni az exporttermékével a nemzetközi piacon, annak nem a túl erős hazai deviza a problémája. Ha a belföldi piacot nézzük, a gyengítés veszélyes játék volt, hiszen nem csak az exportőrök, de az egyszerű fogyasztók számára is jelentősen megdrágíthatja az importot, ezzel pedig növelheti az inflációt. A jegybanknak szerencsére kapóra jött, hogy épp abban az időszakban előbb a fogyasztás esett vissza a válság miatt, aztán a kormány döntött a rezsicsökkentésről, lenyomva az energiaárakat, majd amikor már ennek a hatása is megszűnt volna, bezuhant a (dollárban forgalmazott) olaj ára. És ott van az az érv a forintgyengítés mellett, amelyről talán a legtöbbet hallhattunk az elmúlt években – igaz, nem a forint árfolyamával összefüggésben.
A Magyar Nemzeti Bank pedig nyereséget szeretne magának.
Hagyj üzenetet